Nemzeti ünnepünkön, március 15-én, azokra emlékezünk, akik életüket adták a szabadságért. Esztergomban közösen koszorúztunk a szlovák testvérvárosunk, az osztrák képviselet és az egyházak képviselőivel együtt. A 48-as honvéd temetőben egymás mellett nyugszanak a magyar és az osztrák katonák. Az emlékezés és megbocsátás minden embernek kijár. 163 évvel ezelőtt a szabadságért küzdöttek elődeink, de az ünnepben benne van a Kiegyezés is. Az 1867-ben megkötött egyezség a 48-as forradalom után történhetett csak meg. Magyarországnak szüksége volt a kiegyezésre, és utána soha nem látott fejlődésnek indult a magyar gazdaság. Mai helyzetünkben is ezt szorgalmazzuk. Esztergomban a „béke, szabadság és egyetértés” aktuális kívánságokká váltak.
A helyi Fidesz frakció viszont teljes gőzzel viszi a várost a vagyonfelosztás irányába. A testületi üléseken érdemi munka nem folyik, sőt a felajánlásból, ingyen dolgozó szakértőknek sem akarnak adatot szolgáltatni. A reorganizációs tervet pedig el kell fogadni április közepéig, különben a bíróság dönt a város sorsáról. Az alpolgármester asszony nem tudta tovább vállalni ezt a súlyos terhet, ezért lemondott. A tavaszi napfordulón megfogadtam, hogy elég az értelmetlen várakozásból, kérésekből. Az ünnepen, a huszárok előtt állva jutott eszembe egy régi dalosünnepre betanult strófa:
„Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély.
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését
Bátran vigyázom. Nem sokaság,
hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”
Berzsenyi Dániel: A Magyarokhoz (1807)
Az ország jövője, a közösségek megtartó erejében rejlik. Esztergomban, Esztergom-Kertvárosban és Pilisszentléleken csak együtt tarthatjuk fenn a rendet. A szemétszedés, a közterületek takarítása, a játszóterek karbantartása, a közösségi házak támogatása, és az alapítványi felajánlások segíthetnek át a nehéz időszakon. Én a nemzetközi kapcsolatok felvételével keresem a helyi gazdaság erősítését, és az új munkahelyek megteremtésének lehetőségét. Ezen a héten német testvérvárosainkat látogatom meg. Természetesen saját pénzből, a szabadságomon és támogatói segítséggel. Köszönöm azoknak is, akik az 1848-49-es megemlékezésünket szebbé tették, hiszen a város semmit nem tudott fizetni. A koszorú, a műsor, a lovasok, a hangosítás és a díszítés mind a közösségért tett jócselekedetek, adományok voltak. Nem tudom mit hoz a holnap, de azt biztosan tudom, hogy már ezekért a percekért is jó itt élni. Azt kívánom, hogy idővel ezek az élmények sokasodjanak.
