Na nem az életkoromra gondolok, hanem arra a közhangulatra, amit a városban tapasztalok. Meglett emberek suttogják el nekem, hogy mennyire örülnek egy alternatívát jelentő, a meglévő értékeket megbecsülő és továbbvivő független polgármester-jelöltnek, de nyíltan, értsem meg, nem támogathatnak, mert féltik a munkájukat és a családjukat. Persze, hogy ezt miért gondolják így, arra nem kaptam pontos választ, csak sóhajokat és zavart tekinteteket, majd egy jókívánságot, hogy vigyázzak magamra! Hát most együtt vigyázunk rám.
Szeretem Esztergomot, mivel itt nőttem fel és korábban itt is dolgoztam. Később Budapesten majd Győrben vállaltam munkát. A városba két évvel ezelőtt költöztem vissza. A szülőváros ölelése semmivel sem helyettesíthető. Biztos többen emlékszünk még a Kismackóra, a Bisztróra, vagy a Napsugár cukrászdára. Ugyanilyen „kult helynek” számított a hajóállomás, a Zokogó majom vagy a Mini presszó. A nosztalgikus emlékeket vég nélkül lehetne sorolni. Sőt idetartozik már a Mozi, a Könyvtár, a Halászcsárda, a város egykori gyárai, iskolái és fasorai is. Természetesen az idő kerekét megállítani nem lehet. Lehetőséget kell teremteni az új dolgoknak is, de a közösségnek kedves helyeket, szokásokat jó lenne átmenteni.
Az elmúlt két évben az Európai Építészeti Tanács vezetőségi tagjaként Európa több városába ellátogathattam. Azt tapasztaltam, hogy ezek a városok jól szervezettek. Szellős utcák, fasorok, átlátható terek, impozáns középületek, élhető léptékek jellemzik őket. Bár London vagy Brüsszel nekem túl zsúfolt, mégis azt érzem, hogy ott nyugodtabbak az emberek. Mosolyognak, kedvesek és valahogy minden rendben van. A gondosság és a büszkeség látszik rajtuk, ez az ami hiányzik itthon.
A „hely szelleme” nem a kövekben lakik. A városi élet minősége talán nem is a pénzen múlik, hanem a megbecsülésen. A természeti és épített értékeink védelmén, a közösségért végzett önkéntes munka elismerésén, a másik ember elfogadásán. Ez meg csak tőlünk függ.
