HTML

Mérlegelés

2010/09/18

Közeleg október első vasárnapja, amikor szavazhatunk. Mérlegelünk, fontolgatunk. A kampány legnehezebb hete következik. Felkészültem, hogy sok(k) hatás ér majd. Bár nem lehet eléggé felkészülni. Régi ismerősök csak biccentenek felém, pedig máskor hangosan üdvözöltek. Munkatársak szeretnék letagadni az együtt végzett munkában való részvételt. Figyelmeztettek, hogy rágalmak és valótlanságok jelennek meg rólam. Bízom abban, hogy többen vagyunk azok, akik változtatni szeretnénk a városban uralkodó viszonyokon. Megígértem, hogy nem lesz negatív kampány és ehhez tartom magam. Kötelez az adott szó és segítőim lelkesedése, jobbító szándéka.

Kampányfotó

Programfüzetemből kitűnik, hogy a rend, az átláthatóság és a párbeszéd a legfontosabb üzenet. Demokratikus államokban a választás olyan, mint egy állásinterjú, csak tovább tart és többen döntenek a jelölt alkalmasságáról. A megbízás 4 évre szól, és a munka a közösség érdekében végzendő. Felelősségteljes, határozott időtartamra szóló feladat. A jelentkezők egyenlő feltételek mellett mérettetik meg magukat. Legalábbis ennek kellene lenni.

Szeptember 20-án, hétfőn 18 órától a volt Technika Háza nagytermében tartom részletes programismertető fórumomat, melyre minden érdeklődőt várok. Csatolok egy levelet, amit nemrég kaptam. Kölcsönösen tiszteljük egymást építész kollegámmal, aki küldte és beleegyezett, hogy közzétehetem.

Kedves Éva!

Örömmel fedeztem fel a nevedet az Esztergom polgármester választási híradásokban. Örülök annak, hogy egy ilyen feladatra vállalkozol és annak is nagyon örülök, hogy ezt a vállalásodat nem valaki ellen, hanem valaminek az érdekében teszed. Örülök, hogy nem azért kívánom, hogy sikerüljön az elhatározásod, mert ismerősöd vagyok, hanem azért, mert többszörösen volt alkalmam arra, hogy megismerhesselek, és az alapján meggyőződéssel mondhatom, hogy alkalmasnak tartalak a polgármesteri feladatok ellátására.

Megismerhettem kreatív hozzáállásodat a hatodik kerületi főépítészi tevékenységed során, amikor az általad vezetett tervtanácsokban sok esetben a politikai szelek ellenében is meg kellett hoznunk a szakmailag vállalható döntéseket, de megtapasztaltam a támogató szándékot, amikor a kerület arculatának jobbátételére utaló megoldásokat találtunk egy-egy bemutatott tervben.

Megtapasztaltam kitartásodat és hihetetlen energia bedobásodat, amikor egy ügyet képviseltél a kerület és a város érdekében. Örömmel láttam, hogy mit jelent ha valaki teljes odaadással küzd egy közösség érdekében, hiszen nagy mértékben a te munkád eredménye az Andrássy út és környezetének világörökségi minősítése. Többször voltunk tervpályázatok bíráló bizottságában és megtapasztalhattam határozottságodat és biztos véleményalkotásodat a pályázati munkák értékelésénél. A pályázatok sorrendjének végeredménye ritkán tért el a te véleményedtől.

Köszönöm, hogy Esztergomba is invitáltál, hogy vegyek részt a tervtanács munkájába. Soha annyi információt nem kaptam a városról, mint azon a napon, amikor végigvezettél és magyaráztad a város szerkezetét, kialakulását és a fejlesztési irányait. Lelkesedésed és precíz helyismereted rávilágított arra, hogy mit is jelent az a szó, hogy lokálpatrióta. Az, hogy visszaköltöztél Esztergomba, már most is látható a város egyes részeinek megújulása kapcsán.

Boldog lehet az a város, ahol az érdekében hittel tenni akarók élnek. Ezt a tenni akarást ismertem meg ez alatt a jó pár év alatt benned. Ezért tartalak alkalmasnak a polgármesteri szolgálat ellátására és ezért is kívánom, hogy sikerüljön amire vállalkoztál.

Őszinte elismeréssel, tisztelettel és szeretettel: Benczúr László Ybl díjas építész

28 komment

mindhaul
süti beállítások módosítása