HTML

A második

2010/10/05

A városi közpénzből finanszírozott helyi sajtó és tv nem jelentkezett. Szóval szükség van az internet szabad világára, hogy hírt adhassak arról, mi történik a Városházán. A hétvégén létrehozunk egy új kommunikációs csatornát, ahol majd bárki betekinthet a helyi politika világába. Én ma a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatára mentem be. A köztisztviselő kollégák kedvesen fogadtak, ellentétben a polgármester választás második helyezettjével, akivel véletlenül találkoztam össze.

Éppen egy üres irodát kerestünk számomra az egyik jegyző úrral, amikor az egyik alpolgármesteri irodából kijött Meggyes Tamás. Köszönés után rögtön számonkéréssel kezdte országgyűlési képviselőnk, hogy tiszta-e a lelkiismeretem, mert sötét erők állnak mögöttem. Majd azzal fejezte be mélyen a szemembe nézve, hogy „Keress magadnak értelmes elfoglaltságot!” Bevallom erre nem számítottam, és arra sem, hogy ilyen elsöprő választási siker után képes feljelentést tenni. Így az átadás-átvétel időpontja a jövő hétre tolódik. Ennél még érdekesebb, hogy mindkét irodájára igényt tart és nem hajlandó átadni egyiket sem. Ezért holnap reggel kénytelen leszek az előszobában helyet foglalni.

152 komment · 6 trackback

mindhaul
süti beállítások módosítása