HTML

Egyenes beszéd élőben

2010/09/12

Esztergomban a jelölteknek nehéz egyenlő esélyekkel kampányolni. A város közterületi plakátolást tiltó rendelete egyedülálló az országban. Közterületről látható felületen nem lehet elhelyezni reklámot, a városi érdekeltségű közterületi reklámcégnek pedig nincs szabad felülete. A város Hídlapjában a közérdekű információk mellett kizárólag egy oldalhoz köthető jelöltek mutatkoznak be. Marad a szórólap és az internet, a személyes kapcsolatok kiépítésére pedig a kötetlen beszélgetések. Két sikeres rendezvényen vagyok túl. Számtalan kérdés, probléma fogalmazódott meg a résztvevőkben. A jó hangulatú összejövetelek azt erősítik bennem, hogy a városlakók szeretnének beleszólni a közügyekbe. Itt az ideje rendezni közös dolgainkat!

Fórum az Esztergom Hotelben

Az elkövetkező hetekben több fórumot rendezünk. Segítőimmel megpróbálunk olyan helyekre is eljutni, ahová az önkormányzati intézményekben nem adtak helyet. Szeretném, ha a választópolgárok megismernék a programomat. Ezúton mondok köszönetet azoknak, akik helyet biztosítanak számunkra, és azoknak, akik nem félnek kiállni egy demokratikus országban a városért tenniakarók mellé.

Kedden, 14-én Esztergom-Kertvárosban az OKTÁV Zrt. nagytermében tartok bemutatkozó beszélgetést. Kiemelt témák a lakókörnyezet biztonsága, a szemétszállítás, a lakótelepek és az esélyegyenlőség megteremtése lesznek.

Szerdán, 15-én Szentgyörgymezőn a Sáska cukrászda ad helyet egy hasonló beszélgetésnek, ahol a mezővárosból kialakult városrész napi gondjaival, a tömegközlekedés, kerékpárút, lakópark, utak kérdéseivel foglalkozunk részletesebben.

Csütörtökön, 16-án a Mindszenty Iskola aulájában találkozhatok a déli városrész lakóival. Az erkölcs és ökológia mellett az árvízvédelem lehetőségei kerülnek a középpontba.

A beszélgetések minden nap 18 órakor kezdődnek. Várok minden érdeklődőt!

komment

mindhaul
süti beállítások módosítása