HTML

Nemzeti minimum Esztergomban

2012/06/25

A 2010 októbere óta tartó esztergomi komédia hasonlít ahhoz, ami az országban nagyban lejátszódik. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata nevében hangzatos szólamok hangoznak el a konszenzuskeresésről, a Nemzeti Konzultációról, az együttműködés fontosságáról, azonban ezek többségében csak szavakban valósulnak meg. A 2/3-os döntéshozatal csapdája, hogy a kisebbségi vélemény figyelembevétele nélkül is bármilyen döntés keresztülvihető. Esztergomban több javaslat hangzott már el a látszólagos politikai patthelyzet feloldására, (új önkormányzati választás, egyes képviselők lemondása, az Országgyűlés általi feloszlatás, kormánybiztos kinevezése, helyi népszavazás, tényleges együttműködés), azonban ezek közül eddig egyiket sem támogatta a helyi fideszes többség.

A város katasztrofális anyagi helyzete, amelyet a 2010 novemberében elindult, és 2011. július 29-én lezárt adósságrendezési eljárás tárt fel, tovább súlyosbítja az itt élők mindennapjait. A már-már cirkusznak is beillő testületi ülések, a település életét ellehetetlenítő döntések, az apátia és a kilátástalanság egyre nagyobb méreteket ölt. Ezek feloldására a független polgármester, ahogy egy évvel ezelőtt is tette, újabb kiegyezési ajánlatot tesz, és kéri, hogy a minimum feltételekbe egyezzen bele a Meggyes-csoport, azokat magára nézve is tartsa kötelezőnek a város érdekében.

A társadalmi részvétel biztosítása érdekében alkossa meg a testület a helyi rendeletét, és biztosítsa, hogy a bizottságok minimum ötfősek legyenek, melyből 2 fő civil szakértő legyen. Jelenleg Esztergomban egy kivételével minden bizottság háromfős, többségében fideszes tagokkal, és a legfontosabb döntéseket, (pénzügyi, közbeszerzési) rendre két fideszes képviselő, Steindl Balázs és Zoltai Dániel hozza.

- Alakuljon egy ötfős ad-hoc bizottság olyan tagokból, akik nem vettek részt az előző városvezetés döntéseiben, és akiknek a feladata a szeptemberben várható önkormányzati csőd megoldási lehetőségeinek felvázolása.

- Legyen kötelező legalább a képviselő-testületi ülések előtti héten az érdemi egyeztetés, mivel a rendszeresen összehívott kabinetüléseken a Fidesz-frakció nem jelenik meg, vagy érdemben nyilatkozni nem tudó képviselőt delegál. A testületi ülések a hatékony munkavégzés érdekében havonta, egy közösen egyeztetett időpontban, tervezhetően kerüljenek megtartásra, mivel tavaly összesen 52 ülése volt az önkormányzatnak, de például a város életét jelentősen meghatározó parkolási rendeletet 47-szer sem vette a frakció napirendre.

- A testület hallgassa meg a választópolgárokat, és legalább évente egyszer tegyen eleget törvényi kötelezettségének, tartson közmeghallgatást, mivel Esztergomban 2010 októbere óta ezt nem tette meg.

- A testület alapszinten biztosítsa a város üzemeltetéséhez szükséges forrásokat (közterület rendben tartása, útkátyúzás, csatornatisztítás, intézmények karbantartása, illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása, valamint az önkormányzati törvényben meghatározott kiemelten fontos feladatok).

- A képviselő-testület szüntesse meg a Strigonium holding vezérigazgatójának kibővített hatáskörét, tegye átláthatóvá a város gazdasági társaságainak működését, és minden önkormányzati ingatlan eladásakor gyakorolja felügyeleti jogát.

- Minden egyes képviselő esküjéhez méltóan gyakorolja jogait és kötelességeit, valamint tartsa be Magyarország Alaptörvényét.

mindhaul