HTML

Látszat-együttműködés Esztergomban

2012/05/30

A május 24-i képviselő-testületi ülésen hosszú idő óta először jelent meg Meggyes Tamás országgyűlési képviselő és az esztergomi 8-as önkormányzati választókörzet egyéni képviselője. Személyes megjelenése nem csak azért okozott feltűnést, mert jó ideje csak a háttérből irányította a nevével fémjelzett csoportot, hanem túlzott nyájassággal hangsúlyozta azt az együttműködést, amely eddig kizárólag a Fidesz-frakció miatt nem valósulhatott meg a városban. Különös volt az is, hogy szinte megtámadva a kormánypárt parlamenti frakcióját, Meggyes Tamás hibának nevezte a több, mint 1 milliárdos állami inkasszót, amelyet az az Országgyűlés szavazott meg, melynek ő is a tagja. Meggyes állítása szerint nem tudott arról, hogy az átvett esztergomi intézmények működtetéséhez a központi költségvetésben külön soron szerepel Esztergom 1.1 milliárdos elvonása. A képviselő azt ígérte, hogy a következő képviselő-testületi ülésen elmondja, miként lehetne ezt a hiányt pótolni, vagy megszüntetni.

Az együttműködés jegyében a polgármester javaslatát elfogadva hosszas vita után a képviselők megszavazták az önkormányzati bérlakásban élők lakbércsökkentését, lehetőséget adtak a felhalmozott adósságok részletfizetésére, valamint megkönnyítették a szociális bérlakáshoz jutás feltételeit. Ez a szóban hangzatos együttműködés azonban nem terjedt ki az összes napirend tárgyalására, így a meghívóban szereplő, összesen 58 napirendi pontból kevesebb, mint a felét kívánták csak megtárgyalni a fideszes képviselők. A levett napirendi pontok között szerepelt a parkolásról szóló rendelet, melyet eddig 45-ször halasztottak el Steindl Balázsék. Ez azért fontos, mert 2010. június 30-tól minden felszíni parkoltatásból származó bevétel az önkormányzatot illeti. A felszíni és mélyparkolás szétválasztása is kötelező lenne, mert amíg ez nem történik meg, addig a lassan immár két éve törvényellenesen életben tartott helyi rendelet alapján szedi be a pénzt a Strigonium Zrt. A testületi többség elfogadta, hogy az elmúlt másfél évben az önkormányzatnak összesen 1.366.166 forint nyereséggel tudott a cég elszámolni. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hová tűnik a pénz, s ha valójában csak ilyen „eredményt” tud felmutatni a város cége, akkor legyen inkább ingyenes parkolás a városban – javasolta a polgármester az ülésen.

Szintén nem került napirendre a fideszesek döntése miatt az Esztergom város területén kiültetésre kerülő virágokról szóló előterjesztés, miután a Zoltai Dániel vezette bizottság nem támogatta a város virágosítását, de nem került sor a Megyei Főügyészség által kezdeményezett jegyző fegyelmi ügyével kapcsolatos döntésre sem, és „szokás szerint” nem engedték napirendre venni az interpellációk és kérdések pontot sem. A demokratikus működés alapfeltétele, hogy a képviselők kikérik és meghallgatják az őket megválasztó polgárok véleményét. Esztergomban a képviselő-testület 2010 októbere óta, azaz több mint másfél éve nem tartott közmeghallgatást és a frakció immár harmadjára sem kívánta biztosítani a civil részvételt a döntések meghozatalában.

Természetesen sem ezt, sem a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevételeit, sem a piacról szóló döntést, sem a Széchenyi téri faházak sorsának rendezését, sem a közterület-felügyelet kibővítését nem támogatták a fideszes képviselők. Döntés született viszont arról, hogy az esztergomiak kedvezményesen látogathatják a Szent István strandfürdőt, részleges eltörlésre került az előző városvezetés által elrendelt változtatási tilalom a Búbánatvölgy, Szamárhegy térségben, valamint helyiséget biztosított a testület a 4-es számú kisposta napi egy órára való újranyitásához.

A képviselők tájékoztatást kaptak arról, hogy az önkormányzat pénzügyi helyzete nyár végére súlyos válságba kerül. Ennek ismeretében nehezen érthető, hogy a Fidesz-frakció szakmai kontroll nélkül kívánta tárgyalni az önkormányzati és részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2011 évi mérlegeit. A nyílt ülésen tárgyalandó beszámolókhoz a könyvvizsgáló majdnem minden esetben záradékot fűzött, amelyben további adatokat, részletesebb beszámolót kértek az ügyvezetőktől. Ezekre a beszámolókra és a tisztségviselők megválasztására a következő, május 31-ére összehívott képviselő-testületi ülésen kerülhet sor.

mindhaul