2011. július negyedikén szavazott az Országgyűlés arról a törvénymódosításról, amit az esztergomi adósságrendezésről hoztak. Van benne egy olyan passzus, ami konkrétan "Tétényi" miatt került bele a jogszabályba. Arra gondoltunk, hogy a végszavazást egyenesben nézzük végig, ezért megszerveztük, hogy a parlamenti karzatra felülünk és fekete pólóban állva némán jelezzük, hogy 30 ezer ember jövőjéről szavaznak anélkül, hogy az érintetteket egyszer is meghallgatták volna. A három ellenzéki párt vendégeiként léptünk be a Parlamentbe. Az üléstermi karzat ajtajában egy fiatalember tájékoztatott bennünket, hogy csúszás miatt csak 7 óra körül kerül sor a szavazásra. Később amikor bemutatkoztam, mint a csoportért felelős vezető, a bejárati ajtó azonban kulcsra záródott. Tétényi Éva nevére a teremőr zavarba jött és kérte, hogy kövessem. Többen mondták, hogy én vagyok a város polgármestere, biztos valamit félreértett, de ő hajthatatlan maradt. Akárcsak a biztonsági szolgálat vezetője, aki már várt rám. Kiokosított, hogy a karzatra csak napijeggyel lehet belépni és csak azoknak, akik 4 óráig átjutnak a portán. Itt van például egy bejelentett szocialista csoport -mondta- akiket fel is engednek fél órára. Az éppen akkor érkezőket örömmel üdvözöltük, mert ők is hozzánk tartoztak, csak lassabban értek fel. Hiába bizonygattuk, hogy egyszerre jutottunk be, és van karzatjegyünk, hiszen egy csoportban jöttünk 29-en, az ajtó zárva maradt előttem.
A csoport tagjai között 20-tól 85 évesig voltak olyanok, akik még sosem jártak az Országházban. Felelősségteljes és megtisztelő feladat Magyarország jövőjéről döntéseket hozni, törvényeket alkotni. Ennek tanújának lenni pedig életre szóló élmény azoknak, akik nem ezzel foglalkoznak nap mint nap. A törvényhozást 30 percig figyelőkre biztonsági őrök hada vigyázott. Közben a honatyák a folyosón beszélgettek. Találkoztunk országgyűlési képviselőnkkel, az esztergomi Fidesz frakció vezetőjével és az esztergomi kórház főigazgatójával. Egy sarokban egyeztettek. Felfedeztem egykori osztálytársamat is a fideszes országgyűlési képviselők között, akivel egy éve találkoztam utoljára, még a polgármesteri választások előtt. Üdvözlésemet eltűrte, de nem állt szóba velem. Akkor vettem tudomásul, hogy a "párt" nem kívánatos személlyé nyilvánított. Hiába, változnak az idők, vagy mégse?
Még a szakértői páholyba sem mehettünk be. Valami üzenetet kaphattak az ellenzékiek, mert arra kértek, hogy inkább hagyjuk el most a Parlament épületét. A kitessékelt emberekben világok omlottak össze. Az állampolgárokat saját Országházukból űzte ki az a hatalom, ami tőlük kapta a felhatalmazását. Mit érezhet az az idős ember, akinek a munkájával épült fel az ország, vagy az a fiatal, akinek példát kell mutatni és akinek tisztelni kellene a képviselőket, hogy elfogadhassa az irányításukat? Mit gondolhat az az aktív kereső, aki a politikusok napi megélhetését biztosítja, és akinek a befizetett adóforintjai felett döntenek a képviselők? Az igazságért kiállókat nem akarja még látni sem a kormánypárt. Düh és elszántság kavargott az emberekben. Mitől félnek ennyire? Talán a puha bársonnyal, aranyfaragásokkal díszített, hermetikusan elzárt világban megjelenő valóságtól? A "Hallgassuk meg egymást!" szociális konzultációs program sikerrel járt. Csak nem úgy, ahogy azt kigondolták. A nyomtatott kérdőívek irányított kérdései helyett a napi problémákról beszélgetnek az állampolgárok és nem szeretik, ha semmibe veszik őket. Nem lehet az idő kerekét visszafelé forgatni még kétharmaddal sem.
Néhány nappal később egy francia-magyar önkormányzati konferencia előadójaként voltam hivatalos az Országházba, ahol szakmai beszámolót tartottam a határon átnyúló nemzetközi együttműködésről. A külső portán éppen azzal a tisztviselővel futottam össze, akinek az Orbán Viktornak gyalog elhozott petíciót április 9-én átadtuk. Köszönés után megjegyezte: "Már megint itt van?"
Vajon mitől van az, hogy még válaszra sem méltatják azt a 7519 szavazópolgárt, akik a Miniszterelnök segítségét kérik? Vagy miért oly félelmetes egy nő, aki szívén viseli városa sorsát? Így lettem persona non grata a saját hazámban.
