HTML

Puccskísérletek

2013/04/02

Minap zajlott le másodfokon az a per, melynek tárgyalása során egy kormánytisztviselő nyomatékosan kijelentette, hogy „egyértelmű parancs” az, amit ők gondolnak, és ezt végre kell hajtani mindenkinek. Eddig csak olvastam ilyenről, hogy a központi hatalom a vélt igazát kötelezően kiadott parancsként hajtatja végre. Döbbenetes volt mindezt megtapasztalni a saját bőrömön. A per tárgya az volt, hogy kötelező-e alpolgármestert választani Esztergomban a testületnek, vagy nem? Az első fokon eljáró Bíróság, - értelmezve az idevonatkozó jogszabályt, miszerint a polgármester javaslatára, munkájának segítésére a testület titkos szavazással egy vagy több alpolgármestert választhat; egy főállásút a képviselők közül, aki a polgármestert helyettesíti; a többit választhatja külsősként is -, úgy döntött, hogy ez egy ajánlott lehetőség, amivel élhet az önkormányzat a polgármester munkájának segítésére, valamint a folyamatos működés biztosítására.

Esztergomban mint az köztudott, az első alakuló ülésen szóban is megerősítették a fideszesek, hogy nem kívánnak alpolgármestert adni, majd később egy társadalmi megbízatásút hajlandóak voltak elfogadni, aki félévig bírta a személyeskedő hangnemet. Miután mást nem támogattak, illetve az önjelölteket én nem tudtam elfogadni, maradt az üres alpolgármesteri szék. Erre a Kormányhivatal pert indított határozat hozatal elmaradása címen, melynek végkimenetele - szerintük - az is lehetett volna, hogy ők jelölnek ki alpolgármestert, akár Meggyes Tamást is. Az önkormányzati törvény változásával néhány esetben felhatalmazást kapott a Kormányhivatal, hogy a szükséges döntéseket a testület helyett meghozza, vagy bírságolja a renitenseket. Furcsa, hogy az önkormányzatok önrendelkezési jogával egy kormány által kinevezett tisztviselő élhet, ezáltal sértve a helyi demokratikus alapjogokat.

Az első fokú bíróság nekem adott igazat abban, hogy az idevonatkozó jogszabály megengedően fogalmaz, bár kétségtelen, hogy a helyettesítés nincs megoldva. Mire is jó a polgármester helyettesítése? Normális esetben lehetővé teszi a szabadságok kivételét, a feladat megosztással terhet vesz le a polgármester válláról. Nemrégiben azonban kiderült, hogy nem normális esetben ez lehet a függetlenek, vagy a közösségért kiálló vezetők elleni szer is. Ha nem tetszik a testületnek a vezető személye, akkor olyan döntést hoz, amit a polgármester megtagad, és akkor fegyelmit lehet indítani, melynek vége a felfüggesztés. Ebben az esetben az általában fideszes alpolgármester jogszerűen átveszi a kormánypálcát. Legutóbb Szigethalomról számoltak be ilyen puccskísérletről. Sajnos az ország több településéről kapunk hasonló eseményekről hírt.

Várható, hogy az új önkormányzati törvény módosításával az alpolgármester kérdése már nem a választható kategóriába esik majd, de ebben a ciklusban ez még így marad, mivel a törvény 74-78§-a, - ami erről rendelkezik-, csak a 2014-es választások után hatályosul. Így a másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokot, és megállapította, hogy a jogszabályokból nem következik az „egyértelmű parancs” végrehajtásának kötelezettsége. Így továbbra is embert próbáló teljesítményt követel meg tőlem az esztergomi polgármesterség. A független bíróságokba vetett hitemet pedig megerősítették. Arra bíztatok mindenkit, hogy bár nyomás alatt vagyunk olyanok, akik az irányított parancsokat megkérdőjelezzük, de a gondolkodó, tisztességes embert nehezen lehet elhallgattatni. A kormányhivatalokban jó lenne, ha nem azon dolgoznának, hogy a parancsokat hogyan hajtsák végre, hanem azon, hogy a közjó érdekében mindenki törvényes keretek között működjön. "Oszt jónapot!"

...Szigethalomról

A polgármester levélben számolt be a részletekről március 13-án, miután a megmaradt 6 Fidesz-KDNP valamint az egyetlen lokálpatrióta képviselő döntése alapján, fegyelmi eljárás keretében, az eljárás idejére, felmentette Fáki László polgármestert foglalkoztatási jogviszonyából.

Bán Norbert a képviselő-testület jobbikos tagja így vélekedik a dologról: „Véleményem szerint a testületi ülésen egy szégyenletes politikai hatalom átvételi kísérlet zajlott a FIDESZ-KDNP frakció részéről. A polgármester felfüggesztésének egyetlen oka az volt, hogy az alpolgármester asszony teljes körű jogkörrel rendelkezzen, és kontroll nélkül vihessék véghez az akaratukat… Mivel a polgármester úr felfüggesztése csak másnap reggel lép életbe, így saját jogkörből azonnali hatállyal megszüntette a jogköreit az alpolgármester asszonynak. Jelenleg a hivatalban sem a polgármesternek, sem az alpolgármesternek nincs hivatalos jogköre.”

Dr. Schuller Gáborné, az MSZP frakció képviselője az alábbiakat gondolja: „A legrémesebb álmaimban sem fordult elő, hogy egy olyan ember ellen kezdeményeznek fegyelmi eljárást, aki lassan húsz éve mérhetetlen empátiával szolgálja Szigethalom városát. Számos esetben alárendelt ennek a szolgálatnak családot, barátságot egyaránt.

Ebben az esetben is ennek a szolgálatnak esett áldozatul, amikor megvédte a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak munkahelyét. Ez pedig mélyen sértette a kormánypárti képviselők érdekeit. Olyanok támadták hátba, akiken segített, akik az Ő segítségével kaptak tisztséget, akiket adott esetben megvédett. Sajnos a kormánypárti képviselők nem tisztelnek senkit, aki nekik ellent mond (ez igaz a saját párttársaikra is).”

forrás: amivarosunk.hu, Szigethalmi Hírhatár

Rehabilitálták a polgármestert – a bíróság elkaszálta a Fidesz akcióját

Fáki Lászlót márciusban Szigethalom kormánypárti többsége felfüggesztette polgármesteri tisztségéből, a bíróság döntése nyomán azonban most visszaülhet posztjára. Megsemmisítette a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a fideszes többségű képviselő-testület márciusi határozatát, így megszűnt Szigethalom független polgármesterének felfüggesztése. Az indoklás szerint Fáki László semmi olyan szabálytalanságot nem követett el, amely indokolta volna a felfüggesztését. A városvezető ügyében hozott határozat már hatályba is lépett, a döntés ellen jogorvoslati kérelmet nem lehet benyújtani.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Fáki Lászlót márciusi ülésén városvezetői posztjáról felfüggesztette, ellene pedig fegyelmi eljárást indított a fideszes többségű helyi képviselő-testület. A kormánypárti városatyák azt követően kezdeményezték Fáki László félreállítását, miután a városvezető megakadályozta a polgármesteri hivatal drasztikus leépítését: a testület többségét adó fideszes képviselők ugyanis az idei költségvetési hiányt 17 önkormányzati dolgozó elbocsátásával orvosolták volna, miközben a saját tiszteletdíjuk csökkentéséről szóló indítványt elutasították. Fáki a felfüggesztése után munkaügyi bírósághoz fordult, amely most neki adott igazat.

A megszüntetett felfüggesztés ellenére a fideszes képviselők által kezdeményezett fegyelmi eljárás azonban még mindig továbbfolyik Fáki László ellen. Az ügyet vizsgáló bizottság három tagja mind helyi fideszes képviselő, ráadásul a grémiumban ül az a Kovács Attila is, aki az egész eljárást elindította. (A bizottságnak információink szerint április 20-ig kell a vizsgálat eredményeiről jelentést adni, illetve addig kötelességük összehívni egy képviselő-testületi ülést is, ahol az ügyet tárgyalják majd.) „Várom a fegyelmi eljárás további lépéseit, amelyben szerintem már most is több szabálytalanság történt, ezért bármilyen döntés is születik, bírósághoz fogok fordulni. Ha felmentenek, akkor az eddig elhangzott hazugságok miatt, ha nem, akkor további igazságtalanságok miatt” – nyilatkozta a magyarnarancs.hu-nak Fáki.

A felfüggesztést megsemmisítő bírósági határozatot követően a város áprilisi képviselő-testületi ülésén a polgármester már kezdeményezte is a testület feloszlatását, mivel szerinte a fideszes képviselők szándékosan akadályozzák az ő, illetve az önkormányzat munkáját. Fáki László előterjesztését a kormánypárti politikusok azonban még napirendre sem vették.

szerző: Magyar Krisztián - 2013. ápr. 16., 15:54

Meggyes Tamás földig rombolná Szent István városát

2013/03/28

Esztergomban csütörtök délután Tétényi Éva független polgármester, figyelembe véve a Fidesz-frakció és a szocialista képviselő módosító indítványait, egy kompromisszumos költségvetést terjesztett a testület elé. Ebben elfogadta a Meggyes-csoport által javasolt bevételi források csökkentéseinek egy részét, de az önkormányzat érdekeivel ellentétesnek minősülő elvonásokat továbbra sem tartotta támogathatónak. Ilyen tételek voltak például az árvíz- és belvízvédelemmel kapcsolatos költségvetési sorok Meggyes Tamás és Steindl Balázs általi lenullázása, valamint a vízelvezető árkok és a csatornák tisztítására „szánt” szintén 0 forint. Miután ezek kötelező önkormányzati feladatok, az árvíz- és belvízvédelem pedig kiemelt élet- és vagyonvédelmi kérdés, ezért ez súlyosan sérti az itt élők érdekeit. Emellett a közterületek gondozására, útkátyúzásra, az úttisztításra, valamint a közművelődési feladatokra fele összeget szántak volna az esztergomi fideszesek a normális működéshez képest.

Ugyan nem kötelező feladat a civil, sport és ifjúsági feladatok támogatása, de felettébb furcsa, hogy a költségvetés főösszegének 2 százalékát sem elérő javaslatot miért nem tudta a Meggyes-csoport támogatni. Szintén az esztergomiakat büntető tétel lenne elfogadása estén a Meggyes-csomagban az is, mely szerint a hivatal 24 fős leépítését hajtatnák végre. Ez a döntés a napi közügyek elvégzését bénítaná meg Esztergomban, ami ellentétes a közigazgatási reformban megfogalmazott gyors, hatékony és ügyfélbarát hivatal kialakításának céljával. A vita során egyértelműen kiderült, hogy az esztergomi fideszesek nem hajlandóak semmiféle megegyezésre, ezért a polgármester úgy döntött, hogy előterjesztését visszavonja, így a képviselőknek újabb lehetőségük van átgondolni a város 2013-as költségvetését, vagy azt, hogy Dömös példáját követve véget vetnek ennek az időszaknak és időközi helyhatósági választáson újra megmérettetik magukat.

TESZ Esztergom

2013/03/20

A hóesés Meggyes csomaggal érkezett Esztergomba

2013/03/14

A tegnap délután 3 órára összehívott Pénzügyi, Ellenőrzési és Tulajdonosi bizottsági ülést maga Meggyes Tamás, a város előző polgármestere vezette le, amelyen a mellékelt videóban megígért megmentő csomagját nem, azonban a megszorító intézkedési javaslatait megosztotta a jelenlevőkkel.

A 12 órás bizottsági ülésen határozat nem született, mert időközben határozatképtelenné vált a bizottság már este 7 óra körül. Hajnali fél 3-ra körvonalazódott a Meggyes-csomag, melyből kiemelnék néhány tételt.

  • útkátyúzás 0 forint
  • városüzemeltetési költségek olyan mértékű lefaragása, ami szinte lehetetlenné teszi az egész évben a közvilágítás biztosítását, a kézi hulladékgyűjtők ürítését, a közterületek rendben tartását, a síkosságmentesítést
  • intézményi felújítások és műemléki kötelezések végrehajtása 0 forint
  • virágosítás 0 forint
  • közművelődési feladatok ellátásának felére csökkentése
  • sport és civilszervezetek támogatása 0 forint
  • intézmények működési kiadásainak drasztikus csökkentése

Az intézményi működés terén, amely elsősorban az óvodákat jelenti, szintén újabb, immár végrehajthatatlan lefaragásokat javasolt Meggyes Tamás. Mindez azért fájdalmas, mert azt a válságköltségvetési szintet szeretné visszahozni, amely miatt 2011. októberében állami gondozásba vették iskoláinkat, miután őszre elfogyott a pénz. Vajon ebben az esetben is az lesz a megoldás, hogy az állam átveszi az óvodáinkat? Vagy a város lakossága képes kiállni gyermekeiért? Szó nélkül tűri továbbra is a kormányzó párt, hogy amit Meggyes Tamás tönkre tett 11 év alatt, azt tovább rombolja? Az országosan meghirdetett adósságkonszolidáció évében az esztergomiakat büntetik? Számtalan megválaszolatlan kérdés. Ez a mi jövőnk?

Meggyes pálfordulása

2013/03/12

Esztergomban a ma esti rendkívüli képviselő-testületi ülésen nem született döntés a város idei költségvetéséről. Azt azonban megtudhattuk, hogy a 2010-et megelőző 11 évben Meggyes Tamás vezetésével folytatott önkormányzati gazdálkodás „sikeres” volt.

A 24 milliárd forintnyi kötvénytartozás felett, - aminek 50 százalékát vállalta át most az állam -, még 4 millárdos számlatartozása van a városnak, amit 2010-14 között kell visszafizetnie. Ez azt jelenti, hogy ebben a ciklusban nem jut pénz semmilyen fejlesztésre. Meggyes Tamás, előző polgármester és Steindl Balázs, fideszes frakcióvezető egymásnak adva a szót bizonygatták, hogy a világgazdasági válság és az 50 év kommunizmus az oka a jelenlegi esztergomi állapotnak. És azt se felejtsük el, hogy törvény adta kötelezettségemmel élve a Komárom - Esztergom Megyei Bíróság elindította az adósságrendezési eljárást még 2010. novemberében.

Steindl Balázs az ülésen azt is megkockáztatta, hogy 2005 és 2010 között jobban éltünk. Ezek után már az sem okozott meglepetést, hogy Meggyes Tamás akár egy újabb adósságrendezéssel oldaná meg a gazdasági problémát. Az országgyűlési képviselő általános megjegyzései között szerepelt többek között az is, hogy „ne költekezzünk abból, ami nincs”, vagy hogy „tisztességtelen akarat úgy megrendelni valamit, hogy nem tudjuk kifizetni”, illetve, hogy „az a város, amelyik tisztán tartani sem tudja magát” ne csodálkozzon, ha továbbra sem lesz pénze útkátyúzásra és közterület fenntartásra.

Arra a kérdésre, hogy a 2009-es 20 milliárdos városi költségvetést milyen módon tudták fenntartani, ha a jelenlegi 9 milliárdot sokallják és egy 6 milliárd körüli költségvetés elfogadását javasolják, Meggyes Tamás válaszul kifejtette, hogy az összes eddigi és a jelenlegi kormányzat egyre nehezebb helyzetbe hozza az önkormányzatokat. Ismerve Esztergom országgyűlési képviselőjének eddigi kommunikációját, jogosan merül fel a kérdés, hogy mi okozza ezt a pálfordulást?

A testület 2/3-os többségével rendelkező „Meggyes csoport” tagjai már az ülés elején kijelentették, hogy ma nem kívánnak döntést hozni a költségvetéssel kapcsolatban, annak ellenére sem, hogy január 17-e óta ez a téma folyamatosan napirenden van. Konkrét javaslatokat nem tettek, és Meggyes Tamás botrányos viselkedése után véget is ért az esztergomi testületi. A költségvetés elfogadásának határideje március 15., ezért az újabb forduló március 14-én 16.50-kor lesz.

mindhaul